e-mail:
deakjulia7@gmail.com
A pincebérlő
Részlet a regényből. (Jelenkor, 2006 október.)
Annyi mindenem volt, azután nem lett.
Igy volt egy pincém is.
Akkor szereztem, amikor a régi nagy fehér joghurtjaink helyett apró színes joghurtok jelentek meg az üzletekben, de az utcai dalosok még nem tűntek fel az aluljárókban. Az később történt, és az emberek némán és sápadtan állták körül az eseményt, nem tudva mikor jön el a rendőr ezekért a szerencsétlenekért, vagy talán mégis az új idők hangja ez, a dalosok azért olyan magabiztosak, valami közeledik, amit mi még nem érthetünk, jobb lesz, ha figyelünk és elvegyülünk a zűrzavarban.
Részlet a regényből
Amikor felkapott a víz egy boldog álom beteljesedésének hittem az élményt és hagytam sodortatni magamat. A pincémben a szekrények, amelyek az utóbbi időben rendre összedőltek, most mintha életre keltek volna, elemelkedtek a földről és lágyan hullámoztak a boltíves helyiség lagunájában. Ahogy a víz komolyan emelkedni kezdett, és már derékig ért, elúsztam az ajtóig és még sikerült valahogyan lenyomnom a kilincset. A habzó áradás, amely a pincém oltárrésze fölött megrepedt nagy nyomócső irányából érkezett, kisodort a kazamata rendszer főfolyosójára , köröttem különféle tárgyak ringatództak, felismertem közöttük a pulis nő fehér mázolt ajtaját, amelyet most új modern ajtóra cseréltetett, talán az a régi felpuffadt koffer Selyem nénié, aki már régóta szeretne lejönni a pincerekeszéhez, de azután meggondolja mert fél mindentől, és mindenkitől, látok egy lámpát is úszni, nádból van, és könnyedén fönt marad a víz tetején. Az ernyőjét elveszítette valahol, de mintha láttam volna ezt az ernyőt valamikor sárgán kivirítani a kazamatarendszer valamelyik felfeszített rekeszéből. A pincém bejárata mellett tempózok még és jólesően regisztrálom, hogy tisztának érzem magam, és a kis pincém is megtisztult a vízben, mint egy csodálatos keresztségben. A víz egycsapásra lemosta a penészt a kőfalakról és a bútorokról, a fadarabok síkosan hányodnak a hullámzó árban, mintha egy tavasbarlang langyos vizében fürödnék és elfelejtett, múltbeli tárgyaim úsznának el mellettem.
Részlet a regényből
Az ember menekülne egy helyszínről, hogy ne lássa, ami most következik, de ott marad, mert látnia kell, mi történik, nem hagyhatja ott magára a tárgyakat, amelyeket rábíztak. Bár a lábam elfelé vitt volna, hogy bódultan temetkezzem bele a különféle utcai látnivalókba, mégis a pincémben ültem az aranycirádás karosszéken, amelynek néhány nap elteltével az ívesre faragott lábáról a padlóra esett az egyik aranycirádának egy szépen megmunkált darabja. Először valamilyen aranyló tárgyat láttam meg a földön, gépiesen lehajoltam érte, és még mindig nem tudtam, mit tartok a kezemben. Nézegettem a faragványt, és az agyam még mindig nem akarta tudomásul venni, mi történt. Napokig úgy voltunk a pincémmel, hogy azzal hitegettem magamat, hogy a levegő hiánya végeredményben elviselhető dolog, igen, kissé más lett idelent a világ, de egy ilyen viharvert múltú pince ki kell, hogy bírja ezt is. A bútorok is mennyit hányódhattak a világban, amíg a régiségesnél kikötöttek, lám most sem mutatják a betegség jeleit, ugyanúgy állnak a falak mellett és hallgatnak, mint régen.
Strand /novella/
M. lakásában ültem már sok vasárnap óta ugyanazon a széken, mert M. nem szerette megmozdítani a dolgokat, ha a dolgok megmozdultak, akkor más dolgok leestek. Ugyanakkor konkrétan a szék, amelyen ültem, évek során belegyökerezett a koszlott, televényesen vastaggá vált szürke padlószőnyegbe, és amikor tényleg egy lázadó pillanatomban kirántottam a szék négy szárát a szervesen élő aljzatból, az egyik láb azonnal kifordult a tövéből és M. rémült arccal nézte az esztelen rombolást, amely csak abból az értelmetlen törekvésből származott, hogy a széket néhány centiméterrel arrébb tegyem, mint ahol évek óta volt. Elmélyülten tornáztattam az arcizmaimat igyekezve elhatárolódni mindattól, ami körülvett. A szabadság egyetlen lépés volt csupán, csak kimész az ajtón és előtted a város. A fájdalom is hozzá tartozik, érzed, hogy fáj, és szabad vagy, felnőtt vagy, beülsz valahová és körülnézel, ez maradt belőled, de élsz.
